Reményik Sándor: Ne ítélj

Istenem, add hogy ne ítéljek -

Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és másoké, az egyesé a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:

Erényt, hibát és tévedést
Egyóriási összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak

Istenem, add, hogy mind halkabb legyek -
Versben és mindennapi beszédben
csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
De mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.

Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van 
Minden azon felül.